Kész-fogás Ingatlan Gyorsítás Ingatlanok Apróhirdetés Információk Rólunk Áraink

Új projektek a lakáspiacon

2008-03-13 23:59

Mintegy 15 ezren keresték fel az elmúlt hétvégén az idei első lakásmustrát, a kiállítók egybehangzó tapasztalatai szerint a látogatók jelentős része határozott elképzelésekkel, tájékozottan és komoly szándékkal érkezett, mint azt a rekordszámú regisztráció és a foglalások sora bizonyítja.

Az érdeklődés szinte az összes típus iránt megmutatkozott. Keresettek voltak a használt lakások, kisebbek és nagyobbak, budaiak és pestiek egyaránt - mondta Beák Attila, a Beák és Társa iroda vezetője, akit nem lepett meg a hirtelen jött tavaszi roham. Mint mondta, ennek jelei már a beruházói piacon is mutatkoznak, a társasház építésére alkalmas telkek a kevésbé frekventált környékeken, például a VIII. kerület elhanyagoltabb részein is pillanatok alatt gazdát cserélnek.

Félezernél több regisztrációt gyűjtöttek az AL Holding standjánál, ahol Illy Gusztáv értékesítési igazgató az érdeklődők jól informáltságáról számolt be. Úgy tűnik, a vevőjelöltek egyre komolyabb piaci előtanulmányokat folytattak a vásár előtt - saját projektjeik, a zuglói Mandala kert és a XIII. kerületi Dagály sétány is jól ismert a lakásvásárlók körében -, hogy aztán a helyszínen már részletekbe menően érdeklődhessenek. Kedvezően értékelte a piacot a hétvégi roham után az Elephant Holding értékesítési vezetője. Zelei Zoltán szerint a piacot az elmúlt öt évben egyértelműen a nagyberuházások térnyerése jellemzi, az M0-ás mentén sorban nőnek ki a földből a több ezer lakásos projektek.

Ezeket nemcsak a méretgazdaságosság indokolja, hanem a nagy lakóparkok nyújtotta biztonság iránti vásárlói igény is. Ennek jegyében a társaság legújabb fejlesztése az öt ütemre tervezett Palota liget összesen 1100 lakásának felépítését célozza meg az M3-as kivezető szakasza és az M0-ás találkozásánál. A húszmilliárdos fejlesztés családias, kis lakásszámú társasházakból, sorházakból áll, pihenőparkokkal, sportpályákkal tarkítva. Hasonló léptékű beruházással rukkolt elő a CEE Group.

A Pöttyös utcai metrómegállónál épülő Pöttyös teraszban nem kevesebb, mint 800 lakást építenek, a vásáron kínált legalacsonyabb, 275 forinttól induló négyzetméteráron. Rengetegen keresték fel a Jazz Loft standját. Az óbudai Vörösvári úti beruházás az áttervezés után ősszel új lendületet kapott, amire azért volt szükség, mert a piac egyelőre nem érett a loftok befogadására - mondta a beruházó képviselője, Takács Imre -, így az eredeti harminc helyett hétre csökkentették az öt méter fölötti belmagasságú, különleges belső kialakítású lakások számát. Geotermikus fűtési rendszerrel épülő veresegyházi lakóparkkal debütált a vásáron egy - csak a lakáspiacon kezdőnek számító - vállalkozás, a Csiki-Bege cégcsoport. A 2009 végén finiselő beruházásban 158 családi ház épül.

Külföldi nyaralóingatlanokból is válogathattak az érdeklődők. Az Emesemporium kínálatában például épülő hurghadai és beleki apartmanokat ajánlottak, különleges vásári kedvezménnyel. A legkisebb, 32 négyzetméteres egyiptomi stúdióhoz már 6 millió forintért hozzá lehetett jutni, a török Riviérán valamivel magasabbak az árak, ám a prognosztizált értéknövekedés itt is meglehetősen attraktívnak bizonyult.

Meglepetést hozott a 12. budapesti Lakásvásár, a borús jóslatok ellenére óriási érdeklődés övezte a piac minden szegmensére kiterjedő felhozatalt. Nemcsak a környezettudatosság, hanem a vízparti fíling is gyakori és hatásos hívó szó volt a vásáron kiállító beruházások esetében, arra azonban nem árt odafigyelni, vajon van-e rá esély, hogy egy hangulatos, vízparti látványterv köszönő viszonyban legyen az ott megvalósuló fejlesztéssel. Az egyik Duna-parti lakópark hihetetlenül csábító, már-már tengerparti panorámát ígérő látványtervéről például éppen csak a hívó szót, a Dunát - legalábbis az alsóbb szinten lakók elől - eltakaró gát maradt le. Ami pusztán arra figyelmeztet, vegyük magunknak a fáradságot, a döntés előtt látogassunk ki álmaink lakásának helyszínére. Ezt remélhetőleg a Lakásvásáron elköteleződők is megtették.

Szerző: Szepesi Anita
Forrás: Napi Online
Hirdetési feltételek :: Kapcsolat :: Médiaajánlat :: Apróhirdetés :: Cikkek

© 2007 keszfogasingatlan.com. Minden jog fenntartva.