|
A frekventált hely és a környező fejlesztések értéknövelők
2008-04-27 23:59
Egy-két év alatt akár 25 százalékos nyereséget realizálhatunk
Érdemes az emelkedő kamatok mellett is befektetési céllal vásárolni? - kérdeztük Valkó Dávidtól, az Otthon Centrum vezető elemzőjétől, aki határozott igennel válaszol.
Hozzátette azonban, hogy jóval nagyobb körültekintéssel kell az adottságokat mérlegelni, mint korábban. Jelesül azt, hogy hol, mekkora, milyen beosztású és megközelíthetőségű lakásról van szó és megtalálhatóak-e közelében az alapvető szolgáltatások.
Az új lakásban gondolkodóknak ajánlott a frekventált helyekre és a fizetési konstrukcióra koncentrálniuk. Több olyan lakásprojekt is fut a fővárosban, ahol csak 10-15 százalék a szerződéskötési előleg, a fennmaradó részt pedig csak beköltözéskor kell leróni. Ez - ha már az építkezés indulásakor beszállunk - önmagában is vonzó, hiszen mire elkészül a társasház, akár 15-25 százalékkal többet ér lekötött lakásunk, mint lefoglalásakor.
A nyereséget realizálhatjuk is, ha a lakást még a végösszeg kiegyenlítése előtt eladjuk - állítja Valkó, bár mint mondja, az ilyen spekulációs vásárlásokat némely fejlesztő igyekszik meggátolni.
Befektetési céllal a Duna-parti és a Corvin sétányon, valamint a budai Skála környékén épülő lakások optimálisak, de érdemes körülnézni a 4-es metró épülő megállóinak a környékén és az egyetemek környezetében lévő használt lakások között is. Utóbbiak - főként a 2-2,5 szobásak - mindig jól bérbe adhatók.
Ha a látványosan fejlődő területen már van lakásunk, megéri kivárni az eladásával legalább addig, amíg megkezdődik a konkrét beruházás: ez ugyanis garancia a megvalósulásra, ami egy-két millióval feljebb viheti az árat.
Szerző: Szepesi Anita
Forrás: Napi Online
|