Kész-fogás Ingatlan Gyorsítás Ingatlanok Apróhirdetés Információk Rólunk Áraink

Amerikai viszonyok: Durván túlfizetett foglalkozások - itt a toplista

2007-12-13 11:38

Minden ellenkező látszattal szemben nem pusztán simlis módszerekkel érhet el a megérdemeltnél nagyobb fizetést az ember. A CBS Marketwatch összeállította az aránytalanul jó keresetet nyújtó tengerentúli foglalkozások 10-es listáját.
Az összeállításból kiderül, nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a cégvezetők a leginkább túlfizetett munkavállalók. Íme a lista. 10. Esküvői fényképészek. Az USA-ban egy esküvőkön fényképező profi alkalmanként minimum 1900 dollárt kap, de nem ritka a 2500-5000 dolláros tarifa sem. Ebben nincs benne a nyersanyagköltség, miközben az előkészítő megbeszélésekkel együtt 20 óra munkával megúszható egy-egy esküvő. Az órabér tehát itt átszámítva 17 ezer forintról indul. 9. A vezető légitársaságok pilótái. Az olyan nagy cégek, mint például a Delta évi 250 ezer dolláros (42,5 millió forint) bért adnak kapitányaiknak. Ez részben azért érdekes, mert munkájuk jelentős részét automatika végzi, de még inkább azért, mert a kisebb légitársaságok azonos beosztású pilótái ennél 40 százalékkal alacsonyabb bérért dolgoznak.8. Kikötői dokkmunkások. E csoport szakszervezetei - hasonlóan a vasutasokhoz - azért tudnak jó bért kitaposni, mert ha leáll a hajók kirakodása, az rettentő pluszköltséget okoz a fuvarozóknak. A kirakodó munkások átlagkeresete 112 ezer dollár/év, az áruk számítógépes nyilvántartását vezető kollégáiké 136 ezer, s mindkettőjük ellenőreié 177 ezer.7. Repülőtéri rakodók. A helyzet náluk ugyanaz, mint kikötői társaiknál, ezért 70-100 ezer dollárt keresnek évente. A legjobbak napi 300 dollárt (nagyjából 1 millió forint havonta) szednek össze.6. Ingatlanügynökök. Ennek a szakmának a fapados művelői sem keresnek rosszul - évi 60 ezer dollárra számíthatnak (több mint 10 millió forint) -, ám akik a legdrágább lakásokat mutogatják a dúsgazdag vevőjelölteknek, azok 200 ezer dollárral hizlalhatják bankszámlájukat. És az utóbbiaknak inkább a külsőségekre kell figyelniük, hiszen az exkluzív otthonokat könnyebb eladni, mint az átlagos lakásokat. Az első öt helyezett szakmáról a következő oldalon olvashat. 5. Ex-politikusok Bill Clinton volt amerikai elnök tavaly 9,5 millió dollárt keresett 60 előadással, s bár ennek jelentős részét jótékony célra fordította, illetve elnöki könyvtárát gazdagította, azért a maradék sem lehetett rossz pénz.4. Fogszabályozást végző fogorvosok és fogtechnikusok A 35 órás munkahetet teljesítő fogszabályozó fogorvosok átlag 350 ezer dollárt visznek haza évente - derül ki saját szakfolyóiratukból. A 39 órát gályázó fogtechnikusok nagyjából ennek felét teszik zsebre. Az előbbiek munkája a gyermekek fogainak igazgatása, aminek elvégzését - a fő irányok megadása után - asszisztenseikre hagyják.3. Veszteséges cégek vezérigazgatói. Ezek esetén nem is lehet pontos összeget megadni, hiszen bérük is magas, ám ha kirúgják őket - a cég részvényeseinek érdekét szem előtt tartva -, akkor bőkezű végkielégítésre számíthatnak, nem beszélve a részvényopciókról. Emellett bukásuk után sokan kapnak közülük szintén jól fizetett állást vállalatuk igazgatóságában.2. Sportolók. A legjobb sportolókkal hosszú távú szerződéseket kötnek egyesületeik, ráadásul a szakszervezetek megtagadták, hogy ez figyelembe vegye teljesítményüket. A vezető NBA-játékosok 9-10 millió dollárt kapnak évente, szerződéseiknek hála akkor is, ha gyengén megy csapatuknak.1. Alapkezelők. Ennél a foglalkozásnál 500 ezer-1 millió dollár az éves alapfizetés, ehhez jönnek a bonuszok. Igazából azonban úgy tud szemérmetlenül meggazdagodni egy alapkezelő vezetője, ha szabálytalan akciókkal saját zsebére dolgozik, egyes ügyfeleknek előnyöket biztosít a többi rovására, jól felfogott közös érdekeiket érvényesítve.

Forrás: Napi Online
Hirdetési feltételek :: Kapcsolat :: Médiaajánlat :: Apróhirdetés :: Cikkek

© 2007 keszfogasingatlan.com. Minden jog fenntartva.